;

Megjelent a Lendület-projekt első zárópublikációja

„Bizánci rítus, katolikus hit, magyar identitás. Magyar görögkatolikusok” címmel jelent meg Véghseő Tamás, az  MTA-SZAGKHF Lendület Görögkatolikus Örökség Kutatócsoport vezető kutatójának monográfiája, mely egyúttal a kutatócsoport 2018–2023 között megvalósított kutatási projektjének első zárókötete is. 
A szerző végigvezeti az olvasót a magyar görögkatolikusok történetén a kezdetektől 1972-ig, Dudás Miklós hajdúdorogi megyéspüspök haláláig.
A kötetről ezt olvashatjuk a szerzői előszóban:

„A magyar görögkatolikus egyház kezdeteit a 18. század gazdasági, demográfiai, társadalmi változásaiban kell keresnünk. Innen kiindulva és a kronológiai rendet követve mutatom be a hajdúdorogi mozgalom előzményeit, kialakulását és kezdeményezéseit. Az időrendi tárgyalást egy esetben szakítom meg. A magyar nyelvű liturgikus kéziratokról és nyomtatásban megjelent kiadványokról szóló fejezetben annak vizsgálatára is kísérletet teszek, hogy a 19. század második felében a kortársak miként értelmezték a „magyar liturgia” kérdéskörét. A „liturgiatörténeti kitérő” után visszatérek a kronológiai rendhez, és öt fejezetben egy-egy fontos történelmi mérföldkőhöz (1881, 1896, 1898, 1912) vagy meghatározó korszakhoz (1914–1920, a két világháború közötti időszak, végül Dudás Miklós püspök kora) igazodva folytatom a narrációt. Fontosnak tartottam, hogy a magyar görögkatolikus történet bemutatása előtt egy bevezető fejezetben tisztázzam a keleti katolikus egyházak megismeréséhez nélkülözhetetlen alapfogalmakat, illetve röviden vázoljam az előzményeket, vagyis a magyarországi görögkatolikus egyházak létrejöttének jellemzőit és egyházszervezetük fejlődését a 18. század végéig. Az utolsó fejezetben mintegy összefoglalásként néhány, általam fontosnak ítélt idézetből kiindulva hét gondolatot fogalmaztam meg. A kötetet térképek, a fontosabb személyek rövid életrajzi adatai, kronológia és névmutató zárja. 
Munkám során arra törekedtem, hogy a levéltári források szakszerű elemzésével a magyar görögkatolikusok történetének minden aspektusát bemutassam, beleértve az árnyoldalait is. Olyan tényeket, eseményeket és összefüggéseket is, melyekről a magyar görögkatolikusok „nagy családjában” talán nem szívesen beszélünk. Meggyőződésem, hogy a görögkatolikus egyház mint közösség érdekeit a múlt feltárása csak akkor szolgálja, ha az a történettudomány szabályainak megfelelően történik. Időnként fájdalmas tapasztalat megismerni egy-egy tényt, felismerni bizonyos összefüggéseket, megérteni, hogyan is történtek a dolgok valójában, s talán nem egészen úgy, ahogyan tudni véltük. Ugyanakkor ez a tapasztalat is szükséges ahhoz, hogy napjaink görögkatolikus egyházának identitásdiskurzusa hiteles lehessen és valóban a közösség érdekeit szolgálhassa.”

A kötet hamarosan kapható lesz a görögkatolikus könyvesboltokban, illetve megrendelhető  a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán (publikacio@szentatanaz.hu). Ára: 4000 Ft + postaköltség.

Véghseő Tamás: Bizánci rítus, katolikus hit, magyar identitás. Magyar görögkatolikusok. I. Történelem (Collectanea Athanasiana, I. Studia, vol. 14.), Nyíregyháza, 2023. 422 oldal
ISBN 978-615-6201-30-0