Terdik Szilveszter: Elveszett műkincseink nyomában

A Szentháromság tiszteletére szentelt, 1933 és 1935 között épült berzéki templomunk nem képvisel különösebb művészi értéket. 1977-ben azonban, a korra jellemző liturgikus megújulás jegyében jelentősen megújították: Kárpáti László, miskolci muzeológus-művész tervei szerint az általa festett ikonokkal ékesített kétsoros ikonosztázt emeltek, a szentélyben pedig elhelyezték az ekkoriban szekularizált esztergomi rác, vagyis szerb ortodox templom kőből faragott barokk oltárát. A régi-új oltárra a felújítást irányító akkori parókus, Baán István instrukciói szerint új felszerelési tárgyak is készültek, amelyeket most röviden bemutatunk.
    Az oltárra állított nagyobb méretű keresztet Kárpáti László festette. Talpa különleges, amelyen stlizált növényi és virágmotívumokból sarjad az életet adó Szent Keresztfa. Előtte állt a sárgarézből készült, kupolás templom formájú kivot (láda/bárka), vagyis szentségtartó (1. kép, Baán István felvétele, 1978 k.). A kétajtós kis templommodell belsejében az ősi hagyományokhoz igazodva két fiók is volt, amelyek egyike az Eucharisztia, másika pedig a szent olajok őrzésére szolgált. A sárgarézből készített szentségtartó Simay Lajos, Budapesten élő ötvös készítette, aki 1966-ban végzett a Kisképzőn (ma Képző- és Iparművészeti Gimnázium), 1973-ban pedig az Iparművészeti Főiskola ötvös szakirányán.
    Ő ajánlotta a többi munkára Sor Júlia ötvösművészt, aki 1971-ben a budapesti Iparművészeti Főiskolán szerzett diplomát ötvös szakon. Mesterei között ott találjuk édesapját, Sor Tibort (Zombor, 1910–Budapest, 1971) is, aki jelentős hatást gyakorolt leánya pályaválasztására, művészi elköteleződésére. Sor Júlia édesapjához hasonlóan, nemzetközileg elismert munkássággal rendelkező művésszé vált, különösen a zománc különböző műfajaiban alkotott maradandót és egyedit. Ő készítette a berzéki evangéliumos könyv borítójára az új vereteket. Az egyszerű, íves vonalú, vörös bőrkötésre szegezett sárgaréz keretekbe fehér és kék árnyalatú zománcképeket helyezett. A felső könyvtábla középpontjában, ovális mezőben a húsvét, vagyis a feltámadás misztériumát Krisztus poklokra való alászállása jelenítette meg, a négy sarokveret medalionjában pedig az evangélisták portréi kaptak helyet (2. kép, Baán István felvétele, 1978 k.). A hátsó táblán a keresztre feszítés volt látható. Az evangéliumos könyvek borítóinak ez a szokásos ikonográfiai rendje. A nagyméretű könyv tartását, a Szent Liturgia alatt szokásos oltáron való állíthatóságát két csat elhelyezésével növelte a művész.
Sor Júlia készítette a templom számára az egyszerű vonalú, egyszerű alapformákból összeállított kelyhet és a hozzá tartozó talpas diszkoszt a rá való csillaggal együtt. A talpas diszkosz – amely használata ma már általánosnak tekinthető a hazai görögkatolikus gyakorlatban –, hosszú évszázadok óta ekkor kezdett először megjelenni az oltárainkon, amit minden bizonnyal az is befolyásolt, hogy a II. Vatikáni zsinat hatására a római katolikus gyakorlatban is elterjedt.
Néhány évvel ezelőtt az itt bemutatott fémtárgyak egy betörés során eltűntek. Sajnálatos, hogy éppen ezek az egyedi, művészileg is izgalmas, művészeti útkeresésünk „hőskorából” származó tárgyak, amikor a szocialista hiánygazdálkodás idején megfelelő alapanyagokra is alig lehetett szert tenni, vesztek el, újbóli felbukkanások esélye elég csekély.

Terdik Szilveszter
MTA-SZAGKHF Lendület Görögkatolikus Örökség Kutatócsoport

Megjelent a Görögkatolikus Szemle 2022. augusztusi számában