Vasvári Pál halálának 175. évfordulójára
175 éve, 1849. július 6-án halt hősi halált Vasvári Pál honvéd őrnagy, civilben történész és jogász, a “márciusi ifjak” körének közismert alakja. Néhány nappal a huszonharmadik születésnapja előtt a Kolozs megyei Havasnagyfalu
(románul Marisel) mellett a román felkelőkkel vívott egyenlőtlen küzdelemben vesztette életét az általa szervezett Rákóczi-szabadcsapat többszáz katonájával együtt. A csata - vagy inkább mészárlás - után a magyar katonákat tömegsírba temették. Vasvári holtteste - akárcsak a három héttel később elesett barátjáé, Petőfi Sándoré - soha sem került elő.
Mivel az 1848. március 15-i pesti események krónikásai nagy terjedelemben írnak a kiváló szónok Vasváriról, a magyar történelmi hagyomány megőrizte emlékét. Számos közterület és iskola viseli nevét, szülővárosában múzeum és róla elnevezett társaság ápolja emlékét, a hagyományos március 15-i megemlékezések során az ország szinte minden településén felidézik alakját.
Az életéről és munkásságáról szóló kisebb-nagyobb munkák szinte kivétel nélkül megemlítik azt is, hogy Vasvári Pál görögkatolikus papcsaládban született. Édesapja Fejér Pál - fia születésekor (1826. július 14) - Tiszabűd (1952-től Tiszavasvári) parókusa volt. Édesanyja, Méhay Erzsébet szintén papcsaládból származott. A család 1827-ben Hajdúböszörménybe, majd 1836-ban Nyírvasváriba költözött. Az ifjú Pál itt fejezte be az elemi iskolát, majd a nagykárolyi piaristákhoz került, akik felfigyeltek tehetségére és egyetemi tanulmányokra buzdították. 1844-ben kezdte meg tanulmányait Pesten. Bölcsészetet és jogot tanult, de leginkább a történelem érdekelte. Udvari István professzor meggyőző érvelése szerint névváltoztatásra is valószínűleg az késztette az első írásait közreadó ifjú történészt, hogy ne keverjék össze korának már neves történészével, Fejér Györggyel.
A forradalom és a szabadságharc melletti elköteleződése nem tette lehetővé, hogy történészként maradandót alkosson. A forradalmi események, az első felelős magyar kormány megszervezése, majd pedig a szabadságharc küzdelmei olyan messzire vitték a történeti kutatásoktól, ahonnan már nem volt visszaút.
Vasvári Pál tehát nem történészként, hanem történelmi személyiségként, forradalmárként és a magyar szabadságért az életét is feláldozó hősként vonult be a nemzeti emlékezetbe, ahol ma is kitüntetett helye van.
Volt azonban egy olyan időszak, amikor szűkebb közösségében, a magyar görögkatolikusok között Vasvári Pálnak nemcsak emlékezete, hanem kifejezett kultusza is volt. Ez az időszak a 20. század első felére tehető, amikor a Vasvári Pál Kör (teljes nevén a Magyar Görög Katolikus Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Vasvári Pál Köre, 1904–1949) a papcsaládból származó negyvennyolcas hőst állította példaképként a görögkatolikus ifjúság elé. A VPK először a fővárosban, majd pedig társszervezetei révén a vidéki egyetemi központokban összefogta a görögkatolikus egyetemistákat és főiskolásokat és számukra társas rendezvényeket, kulturális programokat, ünnepségeket és lelkigyakorlatokat szervezett. Ezen túlmenően a tehetősebb tagok felajánlásai révén a szegénysorsú diákok anyagi támogatására is vállalkozott.
A VPK megalakulása arra az időszakra esett, amikor a magyar görögkatolikusok a saját egyházmegyéért és a "magyar liturgiáért" folytatott hosszú küzdelmük sorsdöntő szakaszát élték. Létrejött a budapesti egyházközség, lezajlott a nagy sikerű római zarándoklat (1900), megalapításra került a budapesti parókia (1905), megnyitotta kapuit az első fővárosi görögkatolikus templom a Szegényház téren (ma Rózsák tere), amelyben Melles Emil parókus magyarul végezte a szertartásokat. A görögkatolikus fiatalokat felkaroló VPK céljai tökéletesen illeszkedtek a magyar görögkatolikus társadalom megszervezésére irányuló törekvésekhez.
A 20. század elején - és később, a trianoni sokk utáni években is - Vasvári Pál alakja különösen is alkalmas volt arra, hogy példakép legyen a magyar görögkatolikus ifjúság számára. Ezekben az években ugyanis a magyar görögkatolikusoknak napi szinten kellett megküzdeniük a társadalmi stigmatizáció sajátos megnyilvánulásaival. Mivel a többségi társadalom a bizánci rítust a magyarországi szláv népek és a románok sajátosságai közé sorolta, a magyar görögkatolikusok nemzeti identitását újra és újra megkérdőjelezték. A magyar görögkatolikus fiatalok is azzal szembesültek, hogy vallásuk miatt "oroszoknak" vagy "oláhoknak" nevezték őket attól függően, hogy melyik görögkatolikus egyházmegyéből származtak: az ószláv liturgikus nyelvű munkácsi vagy eperjesi egyházmegyéből vagy az erdélyi görögkatolikus metropólia valamelyik román liturgikus nyelvű egyházmegyéjéből. A maga korában Vasvári Pál is találkozhatott azzal a megfogalmazással, hogy ő "egy orosz pap fia", amiben burkoltan az is benne volt, hogy ő "csak" egy orosz (görögkatolikus) pap fia… Ezt már csak azért is igazságtalannak érezhette, mert családja, a Fejér család - sok más papcsaládhoz hasonlóan - magyar identitású volt. Keresztapja az a Lupess István timári parókus volt, aki a magyar liturgia hívei közé tartozott és akinek a legrégebbi fennmaradt liturgikus kéziratunkat köszönhetjük. Szülei magántanárként ahhoz a Mészáros Károlyhoz járatták szónoklattant tanulni, aki a magyar görögkatolikus mozgalom első képviselői közé tartozott.
Az a tény, hogy Vasvári Pál, az "orosz pap fia" a magyar szabadság lánglelkű védelmezője lett, aki fiatal életét is feláldozta a hazáért és ezért a nemzeti emlékezet hősként tekint rá, nagyon erős üzenet volt a magyar görögkatolikusok számára azokban az időkben, amikor a kirekesztés gesztusaival találkoztak. Ezért Vasvári Pál alakja köré kultusz épült, mai kifejezéssel egyfajta "ikon" lett a görögkatolikusok körében. Ha beleolvasunk a 20. század első felének görögkatolikus sajtójába, ennek a kultusznak számos megnyilvánulásával találkozhatunk versek, ódák, buzdító beszédek, esszék, megemlékezések, ünnepségek stb. formájában.
Ma már azonban nem létezik Vasvári-kultusz a görögkatolikus egyházban. A 2. világháború után hatalomra került kommunista párt 1949-ben - más civil és egyházi szervezetekkel együtt - a Vasvári Pál Kört is betiltotta. A rendszerváltás után civil szervezetként létrejött Vasvári Pál Társaság nem a görögkatolikus ifjúságot kívánta megszólítani, hanem a Vasvári-életmű megismerését és megismertetését tűzte ki célul maga elé. A magyar görögkatolikusok természetesen ma is büszkék Vasvári Pálra. Több mai papcsalád is számon tartja rokonságát a Fejér családdal és adja tovább ennek hírét nemzedékről nemzedékre. Ugyanakkor a görögkatolikus egyházban napjainkban Vasvári Pálnak nincsen különösebb tisztelete, a Vasvári-kultusz nem éledt fel. Nincs elnevezve róla görögkatolikus oktatási vagy bármilyen más intézmény, nem hangzik el gyakran, hogy Vasvári Pál példakép lehet napjaink görögkatolikus ifjúsága számára.
Ez azonban érthető is. A Vasvári-kultusz akkor alakult ki, amikor az életpéldájának volt egy fontos, a magyar görögkatolikusok közösségében értelmezhető üzenete: aki görögkatolikus, az is lehet jó magyar. Fontos volt ez az üzenet akkor, amikor a görögkatolikus fiatalok azzal szembesültek, hogy kortársaik közül ezt nem kevesen kétségbe vonják. Napjainkban azonban - és ez már jó néhány évtizede így van - ilyen kijelentésekkel alig-alig lehet találkozni. A görögkatolikusok a magyar nemzet és társadalom egyenjogú tagjai, akik a bizánci rítus miatt nem szenvednek hátrányos megkülönböztetést. Az a bizonyítási és igazodási kényszer, mely hosszú időn át teherként nehezedett a magyar görögkatolikusokra és oly sokszor a politika világának csapdáiba vezette őket, ma már a múlt fájó emlékei közé tartozik.
Véghseő Tamás
