NNF-78739
NNF-78739 A Kárpátok Eurorégió görög katolikus kulturális örökségének kutatása és megőrzése: a történelmi munkácsi egyházmegye bizánci szertartású katolikus közössége kialakulásának és fejlődésének kutatása (1646-1818) és magyarországi tárgyi emlékeinek feltérképezése (EGT/Norvég Alap HU0069/NA/2006-2/PA-8)
NNF-78739 A Kárpátok Eurorégió görög katolikus kulturális örökségének kutatása és megőrzése: a történelmi munkácsi egyházmegye bizánci szertartású katolikus közössége kialakulásának és fejlődésének kutatása (1646-1818) és magyarországi tárgyi emlékeinek feltérképezése (EGT/Norvég Alap HU0069/NA/2006-2/PA-8)
1. A kutatási program célja és eredményei – Rövid összefoglalás
A történelmi munkácsi egyházmegye területén a 17. században nyugati hatásra létrejött bizánci szertartású (görög) katolikus egyház ma a Kárpátok Eurorégiót alkotó öt állam közül négy, Ukrajna, Szlovákia, Magyarország és Románia kisebbségben élő, többnemzetiségű vallási közössége. A történelmi Magyarország tizenhárom északkeleti vármegyéjére kiterjedő egykori munkácsi egyházmegye a 19. és a 20. század során egyházkormányzati és nemzetiségi igények kielégítése, illetve politikai döntések eredményeként került felosztásra. Ma a négy állam területén a Rutén Görög Katolikus Egyház, a Szlovák Görög Katolikus Egyház, a Román Görög Katolikus Egyház és a Magyar Görög Katolikus Egyház egyházkormányzati egységei osztoznak az egykori munkácsi egyházmegye közös örökségén és alakították/alakítják azt nemzeti sajátosságaiknak megfelelően.
Kutatási programunk ezen kulturális örökség három területét érintette: 1. egyháztörténet (Véghseő Tamás, vezető kutató), 2. művészettörténet (Terdik Szilveszter), 3. liturgiatörténet (Nyirán János).
Véghseő Tamás, vezető kutató hazai és külföldi levéltárakban végzett kutatásokat, melyek a görög katolikus egyház 17. századi létrejöttének és 17-18. századi fejlődésének vizsgálatára irányultak. Kutatási eredményeit monográfiában összegezte: "...mint igaz egyházi ember..." A történelmi Munkácsi Egyházmegye görög katolikus egyházának létrejötte és 17. századi fejlődése, Nyíregyháza 2011 (Collectanea Athanasiana I/4.), ISBN 978-615-5073-03-8.
Terdik Szilveszter a mai Magyarországon található ötven egykor munkácsi egyházmegyés görög katolikus templom művészeti értékeinek feltérképezését és dokumentálását hajtotta végre, illetve levéltárakban és közgyűjteményekben építéstörténeti kutatásokat végzett. Ő felügyelte annak az ötfős, építészmérnökökből álló csapat munkáját is, mely Csajbók Csaba mérnök vezetésével az ötven templom közül tizenhat, veszélyeztetett állagú templomnak teljes építészeti felmérését végezte el. A felmérés és dokumentálás eredményeit Terdik Szilveszter adatbázisba rendezte és bőséges képanyaggal és forrásokkal ellátott monográfiában foglalta össze: „…a mostani világnak ízlésse, és a rítusnak módja szerint” Adatok a magyarországi görög katolikusok művészetéhez, Nyíregyháza 2011 (Collectanea Athanasiana I/5.), ISBN 978-615-5073-04-5.
Nyirán János kritikai vizsgálat alá vonta a magyar nyelvű görög katolikus kulturális örökség legrégebbi forrását, az un. Krucsay-féle liturgia-fordítást (18. század vége). Vizsgálatai eredményeként elkészült a mű kritikai kiadása: Az első magyar nyelvű liturgiafordítás Lupess István 1814-es kéziratában, Nyíregyháza 2011. ISBN 978-615-5073-05-2.
A megjelent köteteken kívül a kutatócsoport tagjai a kutatási periódus alatt 31 publikációban és 18 előadás keretében ismertették a kutatási eredményeket, melyek disszeminációja a kutatócsoport által működtetett görög katolikus örökségismereti portálon (www.byzantinohungarica.hu) keresztül is biztosított.
2. A kutatási eredmények részletes bemutatása
2.1. Egyháztörténet – Véghseő Tamás, vezető kutató
A történelmi Munkácsi Egyházmegyében a 17. század közepén a Rómával való egység (unió) által létrejött görög katolikus egyház születésének körülményeit, illetve 17. századi és 18. század eleji fejlődését vizsgálva arra törekedtem, hogy – a már közreadott forrásokat újraolvasva és a levéltári kutatásaim során fellelt iratanyaggal azokat kiegészítve – az eseményeket és motivációkat a leszűkítő felekezeti/teológiai megközelítéstől eltávolodva mutassam be. Kutatásaim legfontosabb megállapításait tézisszerűen az alábbi tíz pontban tudom összegezni:
1. A térségben élő keleti szertartású közösségek „alaphelyzete” döntő jelentőségűnek bizonyult az uniós folyamatok szempontjából. Az ország határain túlról érkező − betelepített vagy betelepülő −, fejletlen társadalmi rétegződést mutató közösségek nem csak vallásukat tekintve különböztek a többségi, befogadó nemzettől, hanem nyelvük, társadalmi normáik és kulturális jegyeik tekintetében is elkülönültek. A többségi társadalom − felekezeti hovatartozástól függetlenül − elkülönült „világukat” elmaradottnak, a kor általánosan elfogadott normáitól távolinak ítélte. A vallási unió megteremtésére irányuló szándék ezért nem pusztán egyházi és teológiai alapokra épül, hanem társadalmi, kulturális és gazdasági szempontokat is magába foglaló, komplex integrációs programként jelentkezik. Az integrációs program lényegi eleme a modernizáció, mely a korabeli forrásokban a „reform”-kifejezésben és szinonímáiban kerül megfogalmazásra. Az unió=integráció+modernizáció képlet − véleményünk szerint − alkalmas a szándékok tömör összefoglalására.
2. A keleti közösségek integrációja a felekezetszerveződés korában és a felekezeti versengés kontextusában zajlik le. Bár végül a katolikus egyházba történő integráció forgatókönyve valósult meg, a protestáns alternatíva viszonylag hosszú időn át jelen tudott lenni. Az Erdélyi Fejedelemség mint hatalmi formáció és a Rákóczi-dinasztia mint meghatározó régióbeli földbirtokos család megfelelő hátteret tudott biztosítani a protestáns törekvéseknek. A katolikus-református versengés a keleti közösségek integrációjáért a protestantizmus pozícióinak meggyengülésével és Báthory Zsófia katolizálásával dőlt el véglegesen a katolicizmus javára.
3. A két nagy felekezet szomszédságában és szorításában élő keleti szertartású közösség nem rendelkezett azokkal az erőforrásokkal, melyek lehetővé tették volna számára az önerőből történő megújulást. Amikor a közösségen belül jelentkezett a megújulás igénye, vezetői a kínálkozó alternatívák közül azt választották, mely sajátosságaik és hagyományaik − összességében rítusuk − fennmaradása szempontjából a leginkább megnyugtató garanciákat nyújtotta.
4. A katolikus alternatíva elfogadása, s következésképpen az unió megvalósítása csak akkor bizonyult sikeresnek, amikor a közösség belülről érkezett vezetői, s különösen is a kulcsszereplő munkácsi püspökök, azt belső meggyőződéssel vállalták. Amikor a vezető teljesen kimaradt a folyamatokból (krasznibródi kísérlet), az unió elfogadása nem lehetett sikeres. Ha pedig a vezető nem a közösségen belülről érkezett (a Parthén halála utáni zűrzavaros időszak, de még De Camillis püspök kora is), az unió elfogadtatása és megszilárdítása komoly nehézségekbe ütközött.
5. Az unió létrehozása és a keleti közösség katolikus egyházba történő integrációja elsősorban a magyar katolikus egyház és a Habsburg-kormányzat elképzelései által irányított folyamat, melyben a Szentszék − más, kora újkori uniókhoz képest − visszafogott szerepet játszik. Ezt a magyar királyok kiterjedt − európai összehasonlításban szinte páratlan − jogosítványokat tartalmazó főkegyúri joga és annak szentszéki tiszteletben tartása magyarázza.
6. A Rómával való egység megteremtése a trienti ekkléziológia szellemiségének megfelelően nem két egyenrangú fél találkozása. A trienti modell értelmében az egyházszakadás megszüntetése az elszakadt, vagyis „szakadárrá” lett keletiek katolikus egyházba való visszafogadását jelenti. A firenzei modelltől való eltávolodás és a tridentinus szemlélet érvényesülése az unió létrejöttét kísérő szertartásokban is megnyilvánul.
7. Az unióban megszülető görög katolikus egyház katolicizmuson belüli helyének kijelölése kezdettől fogva megválaszolandó kérdésként jelentkezett. Határozott és kidolgozott koncepcióval nem találkozunk. Keleti részről a korábbi egyházkormányzati struktúrák megőrzésének természetes igénye jelentkezett. A latin egyház részéről viszont ezt a kérdést elsősorban abból a szemszögből vizsgálták, hogy milyen megoldás biztosítja leginkább az unió megtartását. Míg Lippay prímás az esztergomi érseki tartományba való besorolást kellő biztosítéknak vélte és a munkácsi püspök viszonylagos autonómiáját elfogadhatónak tartotta, Kollonich bíboros − az addig eltelt időszak tapasztalataira alapozva − a helyi latin püspöknek való teljes alárendeltséget szorgalmazta. Az Egernek való alávetettség De Camillis püspök korában − praktikus okokból − még nem jelentkezett valóban súlyos problémaként. Halála után viszont a munkácsi püspökök egri alárendelésének ténylegessé tétele évtizedekre megbénította a görög katolikus egyház fejlődését.
8. A latin és a bizánci rítus egymás mellett éléséből származó legfőbb veszély, a latinizáció korszakunkban nem jelentkezik égető problémaként. A görög katolikusok nem tekintették a kialakult gyakorlatokat (pl. úrnapi körmeneteken való részvételt, de még a biritualizmust sem) a görög rítus megtartását kimondó uniós alapfeltétel oly mértékű megsértésének, amivel szemben tiltakozniuk kellett volna. Az egyes római katolikus egyháziak részéről megfogalmazott azon javaslatok, melyek a latin rítusra való áttérés könnyítését célozták, meghatározó katolikus körökben inkább elutasításra, mintsem támogatásra találtak.
9. A katolikus egyházba integrált keleti közösség átformálásának motorja a trienti reformprogram. A görög katolikusok modern értelemben vett felekezetté válásának alapfeltétele annak a szemléletnek és azoknak a normáknak az elfogadása, melyek a korábbi évtizedekben katolikus egyház sikeres megújulásához vezettek. Korszakunkban De Camillis püspök tett kísérletet a görög katolikusok trienti típusú reformjára. Külföldi származásából fakadó elutasítottsága, illetve a régi normák továbbélése és püspöki szintű támogatása (Sztojka József máramarosi ortodox püspök működése) miatt a görög főpásztornak az alapok lerakására és az új szemléletmód megismertetésére volt lehetősége.
10. A görög katolikus klérus társadalmi emancipációjának tényleges megvalósítása korszakunkban újra és újra késedelmet szenved. Ennek okát a központi hatalom és a regionális hatalmi tényezők közötti érdekellentétben, illetve utóbbiak sikeres ellenállásában találjuk meg. A görög katolikusok egy olyan térségben éltek, ahol a Habsburgokkal szembeni ellenállásnak komoly, időről-időre fegyveres konfliktusba torkolló hagyományai voltak. A Bécsből érkező és a rendi országgyűlést megkerülő intézkedések végrehajtását a vármegyei nemesség (felekezeti hovatartozástól függetlenül) sikeresen akadályozta. Mindaddig, míg a Habsburg-kormányzat maradéktalanul nem tudta akaratát a térségben érvényesíteni, a görög katolikus papok számára álom maradt, hogy „igaz egyházi emberként” éljenek.
2.2. Művészettörténet – Terdik Szilveszter
A két év során ötven, az előzetesen rendelkezésre álló adatok alapján 1818 előtti építésűként számon tartott görög katolikus templom művészettörténeti fölmérését végezte el. A kutatómunka során az egyes templomokra vonatkozó történeti adatok föltárására, teljes körű összegyűjtésére, illetve pontosítására törekedett. A 18. századi, írott levéltári forrásanyag összegyűjtése, digitális fotózása a különböző hazai és határon túli, egyházi és állami levéltárakban megtörtént, amelynek során több, eddig alig, vagy egyáltalán nem ismert, a kutatásban még nem hasznosított összeírást, és az egyes templomokra vonatkozó levéltári anyagot sikerült föltérképezni. Az egyházmegyék szerinti csoportosításban fönnmaradt, az egyes egyházközségekre vonatkozó, még a sematizmusok korát megelőző összeírások szinte teljes körű összegyűjtése megtörtént. Az anyag áttekintése során több templomról kiderült, hogy az eddig ismert építési adatok pontatlanok, a valóságnak nem felelnek meg. Több településen a templom biztosan 1818 után épült (Nyírparasznya, Kántorjánosi), más falvak esetében viszont a templom pontos építési dátumát továbbra sem sikerült meghatározni, bár építészeti kialakításuk alapján sejthető, hogy 1818 után épültek (Kokad, Vértes).
A pályázat keretében 16, a leginkább veszélyeztetett templom alapos építészeti fölmérése is megtörtént, amely lehetővé teszi a templomok építészeti tipológiájának (formaelemzésének) elkészítését, a történeti változások elemezését, az összetartozó emlékanyagon belüli mester- illetve műhelyazonosság feltárását. A felmérési dokumentáció egy-egy földszinti, karzatszinti, illetve toronyalaprajzot, négy homlokzatot, egy-egy kereszt-, illetve hosszmetszetet tartalmaznak (mindegyik három nyomtatott példányban, 1:50 léptékben, pdf- és jpg-formátumban digitális adathordozón).
A kutatás következő fázisában a fontosabb állami múzeumok, könyvtárak fotótárait, illetve egyéb gyűjteményeit nézte át, ahol a templomokról készült archív fotókat, régi képeslapokat kutatta. Kiemelkedően fontos volt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (Budapest) gyűjteményeinek áttekintése, ahol nem csak a műemléki védettség alatt álló emlékekre lehet fontos anyagokat találni. A képanyagról másolatokat készíttett. Olyan képi forrásanyagot tudott így föltárni, amelyek a templomok későbbi átalakítások előtti állapotukról, lebontott részeikről mutatnak részleteket (pl. Nagykálló esetében a lebontott toronyról, Csegöld esetében a templom 1907 előtti állapotáról és az azóta lebontott ikonosztázionjáról, Nyíradonyban az azóta átalakított belsőről és az elpusztult ikonosztázionról).
Az intézményekben végzett kutatást a helyszíni terepmunka követte, amely során az épület külső és belső fotódokumentációját, majd az 1950 előtt készült berendezési tárgyak inventarizációját (leírás + fotózás) végeze el. Ennek eredményei egy számítógépes adatbázisban rögzítette. Az egyes egyházközségeknél lehetőség szerint az irattárak átnézése, részleges digitalizálása is megtörtént, az így begyűjtött anyag az adatbázisban szintén hozzáférhetővé válik. Többször a végső pusztulás szélén álló egyházközségi levéltárakat is beszállította Nyíregyházára a Görög Katolikus Püspöki Levéltárba, ahol szakszerű rendezésük megindult. A terepmunka során sikerült több, már használaton kívüli liturgikus tárgyat is beszállítani, vagy beszállíttatni a Nyíregyházi Egyházművészeti Gyűjtemény számára.
A kutatómunka során felszínre jött adatok, eredmények tovább gazdagították, sok esetben árnyalták a régió görög katolikus művészetéről eddig kialakított képünket. A Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegyében ugyanis a 18. század végére teremtődtek meg azok a politikai, egyházszervezeti, hitéleti, kulturális feltételek, amelyek lehetővé tették, hogy az egyházmegye püspökei, papsága és hívei, a művészetekhez való viszonyukat is újragondolják. Ebben a században radikálisan átalakult a templomépítészet, a fa helyett a szilárd anyagokból épített templom vált uralkodóvá, a kegyurak szerepvállalása sok helyen megélénkült, az új épületekbe - gyakran állami támogatással -, új berendezés készült. A század második felétől kezdve az egyházmegye püspökei a festőkkel, mesterekkel kapcsolatban is rendelkeznek, a 19. században időnként már bővebben is kifejtették a művészetről alkotott elképzeléseiket. Persze a templomok a 19. és 20. században különféle átalakításokon estek át, ugyanis a kedvező gazdasági folyamatoknak köszönhetően sok helyen fogtak új templom építésébe, a régiek fölújításába, az átalakításoknak gyakran már a száz évvel korábbi berendezések is áldozatul estek. A berendezési tárgyak inventarizációja során ezért nem lehetett, vagyis nem volt érdemes az 1818-as dátumhatárhoz ragaszkodni, hanem egészen a 20. század közepéig végezte el a munkát. Ez a határvonal nem teljesen önkényes, mivel jelzi azt a történelmi időszakot, amikor a szóban forgó emlékanyag megszületését lehetővé tevő politikai, társadalmi közeg fokozatosan megszűnt, vagy radikálisan átalakult.
A kutatás eredményeiről különböző szinteken lehet tájékozódni. Az adatok egy része nyilvános, másik része a kutatók számára fenntartott adatbázisokban válik tanulmányozhatóvá. Az eredményekről több konferencia-előadás illetve tudományos cikk született, amelyek interneten, a kutatócsoport honlapján is hozzáférhetők. Több népszerűsítő rövid cikkben folyamatosan figyelemmel kísérhették az érdeklődők is a kutatás újabb eredményeit a Görögkatolikus Szemle hasábjain, ezek szintén olvashatók az interneten is. Önálló kötetben, összefoglaló munka megjelent a kutatásról, amelyben a tanulmányt a levéltári forrásokból készített értékes válogatás, archív és új fotók sokasága kíséri, illetve az építészeti fölmérési rajzok egy része is publikálásra kerül.
2.3. Liturgiatörténet – Nyirán János
A kétéves kutatási időszakban a Lupess István másolatában fennmaradt liturgiafordítás részletes elemzését vállalta. A liturgikus szöveg tanulmányozásában az összehasonlító liturgiaelemzés módszerét követte, amely során az elsődleges szempont nem a különböző keleti tradíciók liturgiáinak az összevetése, hanem a bizánci hagyományhoz tartozó magyarországi görög katolikus liturgikus emlékek (kéziratos fordítások és másolatok) egymáshoz való viszonyának behatárolása volt. Ennek részletes vizsgálatára a Lupess István kéziratában fennmaradt Szent Liturgia szövegének átírásakor került sor, ami kutatómunkája legfontosabb célkitűzései között szerepelt.
Fontosnak tartotta a Lupess-féle kézirat szövegének összehasonlítását az 1920-as Liturgikonnal, ami mind a mai napig használatban van a Hajdúdorogi Egyházmegyében és a Miskolci Apostoli Exarchátusban egyaránt, s ugyanakkor feladatának tekintette a fordítás eredetijéül szolgáló könyv, vagy kézirat beazonosítását is.
A Lupess István kéziratában megtalálható Aranyszájú Szent János Szent és Isteni Liturgiájának fordítóját a 20. század második felétől kezdődően kivétel nélkül mindenki Krucsay Mihály, gálszécsi paróchus személyében jelölte meg. Az állítólagos fordító személyének és munkásságának ismertetése már több alkalommal is előtérbe került a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola szervezésében megrendezésre kerülő liturgikus szimpozionok alkalmával. A liturgiafordítás Krucsay Mihály nevével való fémjelzése nem csak a 18. század végi magyar nyelvű liturgikus fordítások számának növelését eredményezte, hanem az első magyar nyelvű, teljes liturgiafordítás dátumát is két évvel korábbra helyezte, vagyis az eredetileg Kritsfalusi Györgynek tulajdonított 1795-re datált magyar nyelvű liturgikus szöveg visszacsúszott a második helyre, mégpedig Roskovics Ignác kanonok kéziratunkba történő bejegyzése miatt, miszerint Krucsay Mihály már 1793-ban elkészítette hasonló jellegű munkáját. Az ezzel kapcsolatos kutatásai legjelentősebb eredménye az általa helyesnek vélt sorrend felállítása, ami röviden a következőképpen foglalható össze.
A fennmaradt liturgikus dokumentumok fényében kijelenthető, hogy 18. század végén egyetlen teljes liturgiafordítás készült, ami egyértelműen Kritsfalusi Györgynek tulajdonítható. A 18. század végétől az ő kéziratát másolgatták egészen az első könyv formában megjelent liturgiafordításig, ami az 1879-es fordító bizottság műveként jelent meg.
Kritsfalusi fordítása a fennmaradt kéziratok alapján két irányban indult „útjára”, az egyik a Lupess István (1814), a másik a Papp Antal (1854) átírásának irányába mutat, amelyek alapján az elsőt „tímári”, a másodikat „dorogi vonal”-nak nevezhető, mivel bizonyos eltéréseket lehet felfedezni a szövegekben, és az azokról szóló dokumentációkban. Mindezek alapján megállapítható, hogy az 1795-ös Kritsfalusi fordítást már egészen korán másolni kezdték, és Lupess István már nem az eredeti művet, hanem annak egy másolatát írta át, míg Papp Antal már csak a másolat másolatához jutott hozzá, de egyértelműen nem Lupess István kéziratából, hanem egy másik „dorogi” forrásból. Ezen kijelentések és következtetések jelentős mértékben megváltoztatják az előző közel fél évszázad liturgiatörténeti kutatásait.
A kutatómunka eredményei között megemlítendő bizonyos bevett fogalmak (pl. a Szent Liturgia felosztásáról), megalapozatlan kijelentések (a zeon szertartásáról), és a Szent Liturgiába bekerülő, ma már helytelennek ítélt szövegek (Oratre fratres dialógus, vagy az Epiklézis szövegének kibővítése) korrekciója.
Minden problematikus kérdés azonban mégsem talált megnyugtató válaszra, így a fordítás eredeti szövegének pontos beazonosítása továbbra is várat magára. Ugyanakkor Udvari István és Szőke Lajos megállapításait egybeolvasva és továbbgondolva ismét sikerült közelebb kerülni az eredeti ószláv nyelvű liturgikonhoz, amiben nem csak az ortodox hatást emelhetjük ki, hanem a kéziratok, könyvek vándorlásának folyamatát is. A könyvnyomtatás terjeszkedésével a Kárpátok túloldalán lévő gazdagabb paróchiákon fölöslegessé váltak a kéziratos formában lévő liturgikus könyvek (másolatok), amelyeket olcsón el tudtak adni a kárpátaljai szegényebb paróchiáknak, amelyek akár a 17-18. században is megmaradhattak a Munkácsi Egyházmegyében. Ha Kritsfalusi György éppen egy ilyen példányon dolgozott, akkor világossá válna, hogy a magyar nyelvű fordítás miért különbözik a nyomtatásban megjelent kárpátaljai liturgikus könyvektől, és egyben magyarázatot adna arra is, hogy miért nem sikerült eddig a fordítás alapjául szolgáló ószláv nyelvű liturgikont beazonosítani. (Ennek pontosítása azonban további kutatómunkát igényel.)
Az első magyar nyelvű liturgiafordítás és annak másolatainak korszakát tanulmányozva kiemelendő a magyar görög katolikusok hihetetlen szellemi harca és tevékenysége, amelyet az egyházmegye felállításáért és a magyar nyelv oltárra emelésének ügyében folytattak. Ezen események történelmi vetületének időszerűségét éljük meg ma is, egyrészt a magyarországi egyházjogi entitások rendezésének vágyában, másrészt a magyar liturgikus nyelv megújítására irányuló törekvésekben. Ezen szándékok megvalósításában igen hasznos az ősi liturgikus könyvek tanulmányozása, mivel egyrészt lehetővé teszik a jelen liturgikus valóság alaposabb megértését, másrészt pedig segítenek az új liturgikus kiadványok összeállításában és megszerkesztésében is.
3. Összegzés
A kutatási program során elért eredmények – megítélésem szerint – mindhárom területen (egyháztörténet, művészettörténet, liturgiatörténet) jelentős mértékben bővítik az eddigi tudományos ismereteket. A három megjelent kötet következtetései reményeim szerint hamarosan bekerülnek a tudományos vérkeringésbe, megjelennek a témával foglalkozó publikációkban és beépülnek a felsőoktatási tananyagokba.
A kutatási projekt végrehajtása során fellelt újabb forrásanyagok kijelölik a program folytatásának irányát is. A korábban számunkra megközelíthetetlennek bizonyult Kárpátaljai Területi Állami Levéltárban őrzött forrásanyag (a munkácsi püspökség levéltára) új távlatokat nyit, mind az egyháztörténeti (összeírások), művészettörténeti (templomok építéstörténetére, berendezésére vonatkozó iratok), mind pedig a liturgiatörténeti (a magyar liturgikus nyelv megjelenésére és a hajdúdorogi mozgalomra vonatkozó iratok) kutatásaink előtt. Az ennek érdekében kidolgozott kutatási tervet az OTKA 2011 januárjában támogatásra méltónak találta.
A projekt végrehajtására létrejött „Görög Katolikus Örökség” Kutatócsoport – Ivancsó Lilla Anna csatlakozásával négyfősre bővülve – folytatja munkáját. A kutatócsoportot befogadó Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola – a Magyar Görög Katolikus Egyház – felsőfokú oktatási intézménye – a jövőben is kész biztosítani a működés infrastrukturális feltételeit. Mind az intézmény, mind pedig az intézményt fenntartó Görög Katolikus Egyház messzemenően támogatja azt a távlati elképzelést, hogy a kutatócsoport idővel kutatóintézetté fejlődjön, mely az egész térség, a Kárpátok Eurorégió görög katolikus kulturális örökségének meghatározó tudományos műhelyeként működhet.
Nyíregyháza, 2011. március 31.
dr. Véghseő Tamás
vezető kutató